Fekete fehér film, fekete szereplőkkel, egy helyszínen, ami kizárólag a két karakter egymással való interakciójára alapozza a teljes narratívát? Jaja, izgalmas próbálkozás és persze nagyon más, mint amit eddig a mainsteam filmkészítéstől láthattunk. No, de ez azt is jelenti, hogy ez egy jó film? Nope. De egy átlagos, színes-szagos, akciódús, szimpla történetvezetéshez szokott néző mit fog mondani? Hát valószínű valami olyasmit, hogy „érdekes volt, ilyet még sosem láttam, de hát művészfilm” vagy „Imádom Zendaya-át, hát itt is nagyon szép volt!”. Ha pedig egy pszeudo-értelmiségi akar előadást tartani, akkor mindenképp ki fog pottyanni valahonnan, az univerzum zárt kapui közül egy Tavaly Marienbadban utalás (hiszen fekete fehér!) vagy egy Hitchcock Kötél hasonlat, mert hát az is egy térben játszódott ugye.

Malcolm & Marie Sam Levinson író -rendező és Rév Marcell operatőr alkotása, ami 2021 elején lett elérhető a Netflix kínálatában. A film a csodálatos pandémia miatt nagyon kis stábbal dolgozott minimális szereplőgárdával. A fekete fehér egy és háromnegyed órás film egy helyszínen, a címszereplő pár lakásán játszódik, ahol végeláthatatlan veszekedésüket hallgathatja végig a néző türelmesen, hosszan, majd rájöhet arra, hogy hát basszus, még van egy óra a filmből. Veszekedésüket Malcolm figyelmetlensége robbantja ki, hiszen rendezőként a filmje bemutatóján az unokahúga nővérének a lányának is köszönetet mondott, csak a barátnőjének, Marie-nak nem. Ebből indul el a lavina, és a westerni ostorcsattanásokkal verik egymást Dante poklának fenekére, nagyjából Lucifer mellé.

Az nem titok, hogy a film a párbeszédekre, jelen esetben üvöltözésekre épít, ami egy nagyon érdekes és rizikós vállalkozás. Ez különösen érdekes a film művészetében, hiszen a dramaturgiát felépítő tényezők közül egy dupla elefántcsonttoronnyi státuszt kap, ezzel az adott mű fókuszát képviseli. Long story short: ezen áll vagy bukik a film és sajnos meg kell hagyni, hogy nem dőlt össze, de a Jenga torony elég kétségbeejtő helyzetben van és a következő húzó sajnos az 5 éves Áronka lesz.

Megszámlálhatatlan veszekedést hallgatunk végig a film során, melyeket megszakít egy-egy nyugodt perc, mikor azt hihetjük, hogy mindenki meg fog nyugodni. De nem. Az Etna, ahogy a példa is mutatja, nem akar lenyugodni. Az összes szóváltás hihetetlen pontos, választékos, de mégis rendkívül érzelmes, ami egy idő után furcsa, mintsem megrázkódtató. Egyszerűen olyan, mintha a színészek egy előre megírt szöveget olvasnának fel (és nem azért, mert rossz színészek). Teljesen elveszíti mindennemű realitással való kapcsolatát, mikor már a 15. aspektusból gyalázzák egymást olyan módon, mintha egy szocio-és pszichopata súgását üvöltenék miközben mélyen egymás szemébe néznek.

A másik visszatérő elem a filmművészet felé tett tisztelgés, ami a 60-as évek óta minden szerzői filmes munkájában kötelező elem. Csak nem mindegy, hogy mennyi ideig szopkodjuk egymás faszát, hogy a Ponyvaregény Mr. Wolf-ját parafrazáljam. Amikor Godard úgy döntött, hogy Belmondo a vezetői ülésből Anna Karinával az oldalán a kamerába nézve beszéljen, az egy negyedik falat nagyon tudatosan ledöntő gesztus volt, egy elképesztően transzgresszív önreflexió (Igen, direkt csinálom. Köszönöm, bekapom.). Itt egészen más a helyzet, hiszen a filmben Malcolm, Bordwell és Thopson filmenciklopédiáját olvassa fel, megint csak idegesen, ami nem egy tisztelgés a művészetnek, hanem egy nagyképű villogás a nagy alkotók és műveinek ismeretével. Ha Malcolm ezután a kamerába nézve számon kértre volna rajtunk, a nézőkön, hogy mi tahók még az évszámokat sem tudjuk, legalább jót derültem volna.

Van azonban a filmnek két erős és jó aspektusa is. Az első a színészi játék, ami mindkét fél, Zendaya és John David Washington részéről is kifejezetten jól működött. A szövegről nem ők tehettek, de ennek ellenére is egy hiteles párt alkottak, akiknek a kapcsolatában az érzelmi vonulat lehengerlő.

Hasonlóan pozitív élmény az operatőri munka, egy-egy kép gyönyörűen megkomponált és esztétikus volt, sok esetben valóban túlzóan letisztult, mintha csak egy reklámot látnánk, de összességében egy mozivásznat érdemlő filmes bravúr.