Az új hullámos irányzatok végig söpörték Európát a második világháborút követően. Az olasz neorealizmust követő szerzői filmes, művészfilmes irányzat minden országban saját jellegzetességekkel bírt, mégis talán a mainstream közönségben legismertebb vonulata a francia új hullám, azaz a Nouvelle Vague. Talán legismertebb alkotója a mai napig aktív és formabontó Jean-Luc Godard, a Kiffuladásig c. film teremtője. Formabontó, olykor naturalista megoldásai rengeteg új és régi filmben fordulnak elő, azonban legkiemelkedőbb magyar manifesztációja a több mint 10 évig futó (poszt)szocialista sorozat, a Szomszédok.

Sokak csak a magyar alsó középosztály eposzaként ismerik az olykor kínos, de mégis a szekunder szégyen összes arcizmot megrándító ereje ellenére szerethető telenovellát, a Szomszédokat. 3 család mindennapjait követheti a kedves néző, pontosan a Takács, Vágási és Magenheim család fordulatos konfliktusait. Ármány, szerelem, halál. Minden, ami egy kalandos sorozathoz kell. A fűvel belőtt (és maghalt) kamasztól a gazdagréti lakótelep rendszerszintű erőszakolás-jeleneteiig kifogyhatatlan Horváth Ádám íróinak tárháza.

Ami mégis a francia új hullám megtestesülésévé avatta eme remekművet, az nem csak történetvezetés, hanem sokkal inkább a stilaritás bugyraiban keresendő. Az epizodikus szerkesztés tipikusan egy ilyen eleme a dramaturgiai építkezésnek. Gondoljunk csak Etus kalandjaira, mikor a piacon flangál és udvarlói társaságában csípős oda-vissza, ostorcsapásszerű párbeszédek közepette pattogtatja a szót.

A fenti jelenet tovább lendít a stíluseszközök hullámán, a statisztéria (itt csak háttérszereplők) szerepéhez. A francia új hullám ugyanis híresen az ad hoc filmezést preferálja, ami nem teszi kitétellé a tökéletes precizitást és az utolsó részlet hibátlan beállítását. Ez itt is látható, hiszen a piacos nénik és bácsik egyáltalán nincsenek beavatva a forgatás titkába és mit sem sejtve, valóban a napi bevásárlásukat végzik, aminek köszönhetően egy nagyon természetes atmoszférát teremtenek a készítők. Lehengerlő!

A francia új hullám, bár nagyon kedveli a kötetlen(nek ható) szerkesztettséget, még is gyakran élnek a kritika eszközével. A sorozatban ebben sincs hiány, hiszen a néző, még több mint 20 év távlatában is tájékozódhat az akkor éppen aktuális politikai vagy ép társadalmi problémákról.

Az egyik talán legfeltűnőbb, a cikkem alapjául szolgáló eszköz az az a természetes rögzítési megoldás, ami talán a laikusok számára is igen szembetűnő. A kamera rögzítetlen állapota, homlok egyenest megy a képregény-esztétika minden eszközével és szabadon a mozgásokat követve svenkel (mozog) végig a jeleneteken, akár bedöccenve, elakadva vagy indokolt esetekben variózva (zoom).

De, hogy tovább fokozzuk az indulatokat, a cikk végére következzen a rengeteg néző által méltatlanul kiparodizált, az epizódok végén a főbb karakterektől elhangzó rövid életbölcsességek, melyek a sorozat dramaturgiai megváltástörténetének tekinthetőek. A negyedik fal megtörése, melyből a legtöbbet itt tapasztalhatjuk, az új hullámos megmozdulás tökéletes kiteljesedésének analógiája.